A vezetőképesség paraméterének a mezőgazdaságban mind a talaj tápanyagtartalmának, mind a locsolóvíz minőségének vonatkozásában jelentősége van. Azért fontos a talajban és a vízben is a vezetőképesség mérése, mert a növénytermesztés egyik alapvető feladata a növények számára optimális só- és tápanyagtartalom biztosítása. A trágyázás és a tápoldatozás mikéntje (gyakoriság, szerválasztás stb.) ezen mérések alapján kell, hogy történjen, hiszen az élő növények számára se a tápanyaghiány, se a túlzott sótartalom nem ideális, sőt veszélyes is lehet.
A különféle növényfajok eltérő kémhatású talajokat kedvelnek, vannak amelyek a kissé lúgos, mások a kissé savas közegben érzik magukat jól. Ha nincs lehetőség ennek differenciálására, akkor a közel semleges (7-es pH) kémhatású talajokat alkalmazzák általánosan. Ez azért is működik, mert a talaj pufferképessége a kémhatás szempontjából nagy, vagyis késleltetve reagál a kémhatást módosító hatásokra (elnyeli azok egy részét). Hazánk talajai túlnyomórészt enyhén lúgosak a bennük található hidrogénkarbonát és nátrium ionok miatt, amelyek sói bázikus kémhatásúak.
A talajok sótartalmának mérése (végső soron ez megegyezik a vezetőképesség mérésével) a növények számára hasznos és indifferens sók összességére vonatkozik. A tápanyaghiány a növények lassú, visszafogott növekedését, a termés elmaradását vagy rossz minőségét okozza, a túlzott sótartalom következtében pedig „elperzselődnek” a gyökerek, csökken a vízfelvételük, lankadás és a levelek barnulása jelentkezhet, és akár a növény pusztulását is okozhatja.
