Sokat hallhattunk manapság a pH-értékről, vagy más néven a kémhatásról. Ha azt halljuk, vagy olvassuk, hogy valamilyen anyagnak a pH-értéke 7, akkor az azt jelenti tulajdonképpen, hogy semleges. Amennyiben a mért érték 7 alatti, a víz savasságáról beszélhetünk, ha viszont 7 feletti az eredmény, a víz lúgos. Természetesen nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni a víz savassága esetén sem, hiszen ez nem azt jelenti, hogy savakkal van tele. Sok esetben a növény lebomlott részei, a humusz okozza a savas állapotot, így például az erdőben csordogáló patakokban is savas pH-értéket mérhetnénk. A vízi élet akkor jöhet leggyakrabban létre, ha a víz pH-ja 5 és 9 pH között ingadozik.

Nagyon fontos a pH-érték meghatározása az akváriumok vizében, hiszen ha nem megfelelő a hidrogénsúly, a halak nem szaporodnak, vagy akár el is pusztulhatnak. Egyebek mellett a hal fajtáját is figyelembe kell venni, mert nem mindegyiknek ugyanaz a pH-értékű víz felel meg. Azzal is számolnunk kell, hogy a meglévő akváriumunk vizének pH-értéke változhat is. Több tényező együttes hatásaként alakul ki a víz pH-értéke, de különösképpen a víz keménysége van hatással rá.